Másvilági névnap /Nagyapám emlékére/

 

Megélt koromnak jó felével ezelőtt,

nem tudtam, miért választod a temetőt,

annyira fájt, hogy könnyeim megkövültek,

ősz hajad néztem, rajta vérfoltok ültek.

Akácos út… és a régi, szép emlékek…

kedvenc nótádra és mindenre emlékszek,

arra is, milyen volt hazavárni téged,

Gyuláknak napja van, szóljon hát az ének.

Repüljünk vissza a Kossuth úti házhoz,

mindig oda mentem az én nagyapámhoz,

ott éjjel és nappal a kedvemet lesték,

ott nélküled nem értek véget az esték.

Alvást színlelve bújtam a dunyha alatt,

nyílt az ajtó, ereimbe több vér szaladt,

karbidlámpád a sparheltre akasztottad,

én ugrottam, hogy nyakadba kapaszkodjak.

Daloljuk el, hogy örök pártfogóm voltál,

hozzád futottam és te voltál az oltár,

veled osztottam meg minden baklövésem,

s te bocsátottad meg összes tévedésem.

Vigasztalásomat tőled, ha reméltem,

újabb csalódástól akkor már nem féltem,

és ha örömömet osztani akartam,

keresztül a réten csak hozzád szaladtam.

Egyetlen napom sincs rád gondolás nélkül,

és egyetlen szó sem, mely méltó emlékül,

dúdolj most csak velem ott a másvilágon,

s mindenért az Isten százezerszer áldjon!

2012. 04. 16.

Október végén

Vetkőzésbe kezdtek a lombhullatók,

gyűlik a csend, halkulnak a flaszterek,

avarban dúskál minden járdaszegély,

s bontogatják szirmukat kék Asterek.

Sárgult levelek tócsákat bélelnek,

verebek ugrálják csapzottan körül,

temetést várnak mind az egynyáriak,

fehér szemfedőt az őszutó mögül.

Elmúlást siratunk könnyeket ejtve,

tán’ messzebbre látunk a végtelenbe,

krizantémok között, ha eljön a nap.

Virágom egyszer nekem is elszárad,

törékeny lelkem ne legyen nászágyad,

s jégrózsák engem majd ne gyászoljanak.

2011. 10. 26.

Velünk az éjszaka új napba fordult

Napjaink szöknek, az éveink gyűlnek,

gyeplőjét fogjuk száguldó időnek,

s rohanunk vele, mert hajszol az élet,

míg létünk kényszermegállóba téved.

Hátunk még nekifeszülve a mának,

ellöknénk magunkat, ha húz a bánat,

de nem enged könnyen a szomorúság,

embernek jutott minden nyomorúság.

Bármennyi öröm tovaszáll a széllel,

lefekszünk, elalszunk, mint minden éjjel,

velünk az éjszaka új napba fordult,

másoknak egy harang közben már kondult.

Fogynak körülöttünk az ismert arcok,

a halál kegyetlen, szedi a sarcot,

emlékekbe dermedten visszanézünk,

s kedves perceket már csak  felidézünk.

/Szűcs István emlékére, aki oly sok kedves versével derített bennünket jó kedvre./

2011. 10. 17.

Oldal: Elmúlás, emlékezés
Versek és prózák - © 2008 - 2024 - amoriana-versei.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat