A szeretet matematikája

A szeretet önmagában is megáll,
lehajol a leggyengébb virághoz,
kezébe veszi a sérült madarat,
szemei nem látnak csalódott álmot..

Tüdejébe szívja a szelek illatát,
arcát tartja a szálldogáló hónak,
melegségével tölti be a szobát,
ajtajának helyén áldások nyílnak.

A szeretethez nem kell sokat adni,
csak a kivonás helytelen belőle,
hatványozni és többszörözni helyes,
sokszor osztható, sosem fogy el tőle,

hanem nagy halmazzá növeli magát,
melyben boldog lesz gyermekek jövője.

2015. 12. 15.

 

Városligeti Akropolisz

Mintha az Akropoliszba léptem volna,
a Hermina útról a görög ókorba,
színpaddá vált előttem a Városliget,
és velem néhány ember a nézője lett.

Csak tudnám végre!

 

Már nem tudom mi is a dolgom, hitemre mondom,

Hiába kérdem Istent, választ nem ad rá itt bent,

Magam hümmögni hallom, máskor sóhaj a hangom,

Az időm pedig őszül, s bolond ki futni készül.

 

Most száguld előlem, bohócot csinál belőlem.

Nem rég még én űztelek, de az évek hűtlenek,

Hova rohansz – kiáltanék, nincs benned semmi fék!?

Hé! Pihenj néhány évet, ne félj, hogy utolérlek.

 

Nekem öregszel, téged öröklét nem ereszt el,

Mint másokat, engem, azt értem hova kell mennem,

Temető tölteléknek, s ki tudja meddig élek,

Kaptafára kapott létem, csak ösztönből féltem.

 

Nem sok amit elértem, pedig én nem henyéltem,

Másnak adni próbáltam, még sorból is kiálltam,

Csak tudnám végre mi a dolgom, hitemre mondom,

Megteszem, vegyed hasznom, semmiért sem haragszom.

 

2013. 04. 20.

 

Csak tudnám végre!

 

Már nem tudom mi is a dolgom,

hitemre mondom,

Hiába kérdem Istent,

választ nem ad rá itt bent,

Magam hümmögni hallom,

máskor sóhaj a hangom,

Az időm pedig őszül,

s bolond ki futni készül.

 

Most száguld előlem,

bohócot csinál belőlem.

Nem rég még én űztelek,

de az évek hűtlenek,

Hova rohansz – kiáltanék,

nincs benned semmi fék!?

Hé! Pihenj néhány évet,

ne félj, hogy utolérlek.

 

Nekem öregszel,

téged öröklét nem ereszt el,

Mint másokat, engem,

azt értem hova kell mennem,

Temető tölteléknek,

s ki tudja meddig élek,

Kaptafára kapott létem,

csak ösztönből féltem.

 

Nem sok amit elértem,

pedig én nem henyéltem,

Másnak adni próbáltam,

még sorból is kiálltam,

Csak tudnám végre mi a dolgom,

hitemre mondom,

Megteszem, vegyed hasznom,

semmiért sem haragszom.

 

 

A pizsamás férfi üzenete

 

Valamikor ő is volt fiatal,

megélt ifjúsága benne pihen,

most itt sétál csíkos pizsamában,

barna siltes sapkát, lábán mamuszt visel.

 

A pathológia előtt ment el,

kezét hátrakulcsolva ballagott,

csak előre, hogy az idő teljen,

ma él még, de holnapra talán halott.

 

Várja-e valaki, ahogy régen,

vagy élete szinte érdektelen,

csak teljen az idő, fogyjon az út,

s ha fárad, nincs messzire tőle a kórterem.

 

Pár méterre csecsemők születnek,

boldog apa karján mózeskosár,

ülök egy kórházi parkolóban,

míg anyának elfogy a huszonöt sugár.

 

Orvosok, ápolók jönnek-mennek,

nézem őket és arra gondolok,

ez a nyaram látványukban tel el,

de boldog lehetek, hogy ma itt vagyok.

 

Anya él és az életnél nincs jobb,

jól tudják mind, a létért harcolók,

s a világot nyomorékká tevők,

önös érdekből a halálnak sarcolók.

 

A mamuszos eltűnt szemem elől,

az utat bámulom, ahol haladt,

hogy üzenjen az élők hadának,

egy pizsama valahol nekünk is maradt.

 

2012. 09. 04.

 

Sebek

 

 Sebeink mind a múltunkról mesélnek,
magunkon hordjuk összes forradását,
térkép rajtunk, amit kevésre néznek,
ahogy minket is, Isten földi mását.

 

2012. 05. 17.

 

Gondolatok a szabadságról

Fuss, száguldj gondolatom,
lent a földön itt ne osonj!
Ússz, szeld a hullámokat,
vad vizektől meg ne riadj!
Röppenj, szállj csak merészen,
fönt a széllel, lent a mélyben,
legyen nappal vagy éjjel,
ezer veszélyt bár életünk
tartogat, de nyújt szépet,
kellemest, világosat.
Így, kutatva leltem rád,
mi érdemesebb és mi több,
s nem csupán puszta ábránd,
hanem eleme a létnek,
bár néha gúnybecézlek,
de mindennél többre nézlek.
Egészen mondd kié vagy?
Nekem miért csak gondolat,
amely tiszta és igaz,
elsiratott, hőn áhított,
valóság, Te a velünk
megszületett járandóság.
Én tisztelem hatalmad,
mert olyan végtelenül nagy,
ha elvesznek és adnak,
téged, ki senkié nem vagy,
s mindenkié, ki várja
jöttödet, sok arcod közül
legalább az egyiket.
Bennünk élsz, de mégis távol,
mindenki behatárol,
szellemed egy vagy százezer,
míg életek születnek
és ugyanakkor múlnak el,
jutsz minden nemzedéknek,
harcolnak érted gazdagok,
szegények, de mondd végül
ki élvezi jelenléted?
Mert e földön kelendő
a rabság, s boldog az,
ki szívében érez téged,
Te örök reménységet
megadni képes, szabadság.

1999. május 27-én írt versem.

 

Szabadságom kerítései

 

Anyám méhében volt nekem legjobb,

oda január végén kerültem,

hogy éljek, majd növekedjek szépen,

s túljussak egyszer a kerítésen.

 

Legelőször egy kiságyba tettek,

csak sírnom kellett, ha bármit kértem,

én feküdtem a rácsokon belül,

és vártam, míg kérésem teljesül.

 

De várni már akkor sem szerettem,

pedig nem tudtam, hogy mindig így lesz,

aztán, végre sikerült felállnom,

s hirtelen kitágult a világom.

 

Mászkáltam a szobában, a kertben,

majd a falu is kicsi lett nekem,

buszokra és vonatokra szálltam,

így az ország több részét bejártam.

 

Ezek után külföld lett a célpont,

izgatottan léptem át a határt,

mennyi szépséget rejt Európám,

nem láthatta se mamám, se anyám.

 

Kerítéseim eddig terjedtek,

megfizetni a többit nem tudom,

esténként a csillagokat nézem,

s szabadságom csak lelkemben érzem.

 

2011. 12. 07.

 

 

A majdnemről

 

Majdnemtől mentsen meg engem az Isten,

ha nem látom, mit kitartón kerestem,

ha rohanok, de el, akkor sem érem,

ha akarom, és mégiscsak elkésem.

 

Mentsen meg minket az Isten majdnemtől,

kevés híján valóra vált reménytől,

szép szavaktól, ha félig sem igazak,

jó ebédtől, ha tányérunk kimarad.

 

Akkor add nekünk a majdnemet Isten,

mikor a szerencse balsorsba billen,

mikor nem nyit ajtót, kit haza vártunk,

mikor hajszálon függ legszentebb álmunk.

 

2011. 10. 28.

 

Utópia

 

De jó lenne végre,

térben és időben,

hóban és esőben,

télen is, nyáron is,

most is és máskor is,

ha az egész földön

béke szele szállna.

 

De jó lenne végre,

fényben és homályban,

együtt és magányban,

vígan is, sírva is,

itt és a sírban is,

ha a szeretetünk

mindenkinek járna.

 

2011. 08. 01.

 

Gondolat a szabadságról

 

Fuss, száguldj gondolatom,
lent a földön itt ne osonj!
Ússz, szeld a hullámokat,
vad vizektől meg ne riadj!
Röppenj, szállj csak merészen,
fönt a széllel, lent a mélyben,
legyen nappal vagy éjjel,
ezer veszélyt bár életünk
tartogat, de nyújt szépet,
kellemest, világosat.
Így, kutatva leltem rád,
mi érdemesebb és mi több,
s nem csupán puszta ábránd,
hanem eleme a létnek,
bár néha gúnybecézlek,
de mindennél többre nézlek.
Egészen mondd kié vagy?
Nekem miért csak gondolat,
amely tiszta és igaz,
elsiratott, hőn áhított,
valóság, Te a velünk
megszületett járandóság.
Én tisztelem hatalmad,
mert olyan végtelenül nagy,
ha elvesznek és adnak,
téged, ki senkié nem vagy,
s mindenkié, ki várja
jöttödet, sok arcod közül
legalább az egyiket.
Bennünk élsz, de mégis távol,
mindenki behatárol,
szellemed egy vagy százezer,
míg életek születnek
és ugyanakkor múlnak el,
jutsz minden nemzedéknek,
harcolnak érted gazdagok,
szegények, de mondd végül
ki élvezi jelenléted?
Mert e földön kelendő
a rabság, s boldog az,
ki szívében érez téged,
Te örök reménységet
megadni képes, szabadság.

1999. május 27-én írt versem.

 

Oldal: Elmélkedés
Versek és prózák - © 2008 - 2024 - amoriana-versei.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat