Versek és prózák

Itt folytatom saját verseim közzétételét, melyet az amoriana.hupont.hu oldalamon kezdtem el

Egy szüreti bálon

 

Azok a régi szüreti bálok, milyen jók is voltak… Emlékeim között egy különösen kedves nekem, de az bizonyos, hogy sok szempontból mindegyik egyforma volt. Olyan tizenkét éves lehettem, és mint minden évben, akkor is, már jóval az esemény előtt rengeteg megbeszélni valónk akadt a barátnőkkel, ezek közül a két legfontosabb dolog a ruha és a fiúk. Sose hallottam Mary Quantról, fogalmam sem volt róla, hogy ő az a divattervező, aki londoni butikjában először árusította a mini ruhát, de azt jól tudtam, hogy már ez divat, és akkor mi sem természetesebb, mint hogy nekem is ilyet kell viselnem majd a bálban. A szüleim igyekeztek mindent megadni nekem, mint egyetlen lányuknak, az új ruha sem maradhatott el. Világoskék szövetből lett megvarrva, elől 2 sor fényes gomb díszítette. Nem volt dekoltázsa, szemérmesen zárt, két-három centiméter magas, felálló körgallérral, ami középen ketté lett vágva, enyhén legömbölyítve. Ez, eddig meg is egyezett az elképzelésemmel, kivéve a ruha hosszát. Szigorúan térd alá kellett érnie, minden kérlelésem, könyörgésem ellenére is.
Már délután elkezdődtek a szüreti mulatságok, feldíszített szekerekre ültünk a lányokkal, a fiúk lóháton ügettek mellettünk és utánunk. Minden kapualjban kiültek a kispadokra, nézték a vonuló, daloló fiatalságot. Egy-egy helyen megálltunk, a kisbíró kikiabálta a mondókáját, mi táncra perdültünk.
- Hujujuj!
Aztán vissza a szekerekre rakott padokra, vagy éppen a szekér oldalára ültek ennek hiányában. Majd kirázta a lelkünket akár földúton mentünk, akár főúton, de tudjuk, vannak édes kínok, főleg, ha az a fiú is ott van a legények között, aki miatt annak a ruhának térd fölött kellett volna végződnie.
Akkor, 1969-ben a lányok nem mehettek egyedül semmilyen bálba, akkor sem, ha nem tizenkettő, hanem tizennyolc évesek voltak. Elkísérte őket, ahogy engem is, édesanyjuk, de még a nagymamájuk is. Csak is felügyelettel!
A fiúknak tőlük kellett felkérni egy-egy táncra, ha megengedték, akkor indulhattunk, aztán hozzájuk is kellett visszakísérnie.
A kocsmakert betonozott pódiumán már játszott a zenekar. Körben, magasan terebélyesedő gesztenyefák, megadva magukat az ősznek, pompás díszletet alkottak a szőlőkosárral együtt. A mulatság és a móka kedvéért, nagy szőlőfürtök csábították a tolvajokat, munkát adva a csőszöknek, akiknek felügyelnie kellett rájuk. 
Emlékezetem szerint mindenki vidám volt. A barátnőimen mini ruha, úgy néztem a térdüket, kivillanó combjukat, mintha én is fiú lettem volna. Úgy vágytam, úgy sóvárogtam, csak egészen más okból. Megtelt a lelkem szomorúsággal, mint a szüreti puttonyok és dézsák kék oportóval.
Nem csupán a bánat hatalmasodott el rajtam, hanem a szégyenérzet is, hogy pont én, és pont most, amikor itt lesz Ő is, és végre nem csak elmegyünk egymás mellett egy szia-t rebegve, hanem rátehetném a kezem a vállára, hozzá érhetnék. de egy ilyen ósdi ruhában… Azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy ha meglátja mit viselek, még a fejét is elfordítja, vagy ha nem, akkor biztosan kinevet és olyan lánnyal fog táncolni, akinek látszik a térde és felette még legalább tizenöt centiméter a combjából.
A barátnőim hívtak, hogy menjek, igyunk bambit, ahhoz sem volt kedvem, de felráncigáltak a székről. Nekik nem kellett engedélyt kérniük a gardedámoktól.
Nekem igen, hogy mehetek-e, de ebben nem volt semmi kivetni való, még biztattak is, hogy menjek csak, de vigyázzak magamra. Nem tudom mi bajom történhetett volna azon az alig száz négyzetméternyi területen, de akkor más világ volt. Az ártatlanság veszendőnek látszott még egy kézfogástól is.
Barátnőim tudták bajom okát, próbáltak jó kedvre deríteni, de ez olyan meddő kísérlet volt részükről, mintha csak arra szánták volna el magukat, hogy felgyorsítják az idő kerekét, és olyan korba kerülünk, ahol én szabom meg a szoknyám hosszát.
Kezemben tartottam a bambis üveget, lehorgasztott fejjel sétáltam visszafelé a helyemre, észre sem vettem, hogy szemben jön felém Ő, és ha nem köszön rám, egészen biztosan neki is megyek.
Összerezzentem az ismerős hangra, éreztem, hogy lángol az arcom, az üveget kis híján kiejtettem a kezemből. Szemlesütve visszaköszöntem. Még ma is érzem a lábaimban azt a remegést, amit akkor.
Olyan édes nevetése volt, sokszor nevetett vagy mosolygott. A világ összes karácsonyfájának az összes csengettyűje nem csilingelt olyan szépen, és nem volt hozzá fogható édességű szaloncukor sem.
Látva rajtam, hogy itt valami nincs rendben, ő is elkomorodott és megkérdezte tőlem. 
– Mi a baj? 
Nem akartam elárulni.
Odakísért a székemhez, aztán meg is kérdezte édesanyámtól, hogy felkérhet-e táncolni.
Megengedték.
Éppen egy lassú számot játszott a zenekar, a vállára tehettem a két kezem, ő megfogta a derekam, aztán óvatosan újból megkérdezte.
- Mi a baj?
Könny csordult végig az arcomon, szipogva próbáltam a fülébe súgni, csak hát majdnem kiabálnom kellett a nagy zajban.
- Hosszú a ruhám….
Elnevette magát, azzal a minden képzeletet felülmúló, szépséges hangjával, kicsit megszorította a derekam és súgta volna ő is a fülembe, ha nem lett volna kénytelen kiabálni, hogy halljam.
- Neked van a legszebb ruhád! Te vagy a legszebb!
Azóta, 69-től tudom, hogy divatok jönnek, divatok mennek, fiúk és szerelmek jönnek és mennek, sok helyen elmaradnak a szüreti bálok is, de egy dolog nem változik. Akinek tetszik egy lány, ha a ruhája le is marad a divattól pár évvel, akkor is az övé lesz a legszebb, nekem pedig ez maradt a legszebb szüreti bálom.
 
2015. 11. 06.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 5
Össz.: 23 644

Látogatottság növelés
Oldal: Próza: Egy szüreti bál
Versek és prózák - © 2008 - 2024 - amoriana-versei.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »