A fürdőző Hold
Vágyott a Hold megfürödni,
tengervízre ereszkedni,
föléje kúszott csendesen,
nézte a tükrét kedvesen.
Fényét elnyújtotta rajta,
hullámokhoz ért a talpa,
aztán bokájáig merült,
szinte fogságába került.
Egyre lejjebb bátorkodott,
egész teste vágyakozott,
eltűnt térde, majd dereka,
nem látszott ki, csak a nyaka.
Hajnalra orráig bukott,
leste a felkelő Napot,
s feje búbját észrevéve,
leúszhatott végre mélyre.
2016. 08. 02.
Hamus az ég alja
Hamus az ég alja, a hegyek feketék,
most sűrű szürkeségbe öltözött a kék,
vastag pelerinjét magára takarta,
Újpestnél a napfény, nem kacsint át rajta.
Semmi zöld, semmi részegedett sárgák,
távolban az erdőt szemeim nem látják,
egy nyárutói festmény ecsetvonása,
ennyi csak a Gugger, és a többi társa.
Kifeszített vásznon elkeresztelt emlék,
itt ülök és nézem, ahelyett, hogy mennék,
de a tizediknek ez egy nagy varázsa,
szobámból tekintek minden alkotásra.
Még a borongósak, sötétek látszanak,
de tudom, a fények egymással játszanak,
és jön majd a nyugvó Nap édes ragyogása,
hogy kiéleződjön a hegyek vonása.
Ma, vagy majd holnap, a mester dönt felettünk,
mind azt nézhetjük, amit kiérdemeltünk,
de ahhoz, hogy az ember a szépet lássa,
béke kell a szívnek, s lelkek javulása.
2014. 08. 21.
Csönd ölelt
Orfűn ültem a tó partján,
körbefont a csupa zöld,
szellőn hintázgatott a nád,
csönd ölelt, a puha csönd.
Elszakadt a Nap gyöngysora,
s mind a tóra potyogott,
káprázatos ezüst fénnyel,
a víz tükrén ragyogott.
Mozdulatlan volt e bársony,
moha színű és feszes,
csipkehullám terült rajta,
sejtelmesen oly’ nemes.
Itt-ott gyémánt csillogással
tündökölt az alkonyat,
ültem Orfűn a tó partján
s elrabolt a hangulat.
2011. 07. 12.